Inzert

1973-at írunk, és éppen felrobbant az olaj ára. A tévéhíradó ábrája az olajcégek nyereségét elemzi - a gázár szerencsére akkor még nem volt hozzáragasztva az olajéhoz, mert testvéri ország voltunk, autója pedig úgyis keveseknek volt, így azt hittük, hozzánk nem gyűrűzhet…

A forintválság idején nem árt emlékezni rá, hogy volt már olyan idő Magyarországon, amikor csak valutáért lehetett menő az ember. És akkor is a baloldal kormányzott, tenné hozzá egy fideszes.

Ahhoz is rendszert kellett váltani, hogy  két szomszéd végre leplezetlenül gyűlölhesse egymást. Bezzeg amikor bölcs emberek vezették országainkat, a kapcsolatok zavartalanul fejlődhettek.

Lám-lám, a képernyőn is lehetett a sorok között olvasni. A napnál világosabb például, hogy esetünkben a szerkesztő egy virtuális Medián-felmérés megtippelt eredményét üzente meg a nézőknek: a jobboldal már akkor is stabilan a balosok előtt mozgott. Aztán jött a választás…

Válságidőkben ezt a képet is jólesik nézegetni: tisztán látszik belőle, hogy a népgazdaság exportja jelentősen felülmúlta az importot, így valóságos pannon pumaként ugrándozhattunk a hetvenes-nyolcvanas években. Nem is adósodtunk el annyira, mint most, a fehérterror alatt.

Már akkor is kicsi és nyitott gazdaság voltunk, csak akkor az export nagy része rubelelszámolású volt, ami azt jelentette, hogy elvileg bármilyen szart átvettek tőlünk az elvtársi országok. A gyakorlatban - látjuk, ugye! - ez azért ennél egy kicsit nehezebb volt.