Inzert

A mexikói gasztronómia veszélyeiről már a hetvenes években tudtak - csak elhallgatták, mint Csernobilt. Most már nem lehetett tovább titkolni!

Pedig, ha akkor lett volna egy Suzuki-gyárunk, letarolhattuk volna a KGST-piacot...

Bajnai még csak a gimibe járt (és nem volt kiszes! ő csak a demiszbe lépett be...), amikor a komcsik már rutinosan sanyargatták a népet. 1984-es árváltozásokat látunk.

Olyan jó dolgunk azért nem volt, hogy egyszerre négyszáz dollárunk lehessen: háromévente maximum ötven dollár járt - és aki valahogyan többre is szert tett, azt súlyos börtönbüntetés fenyegette.

Az ötven dollárból egy személy épp egy fél napig tudott szállást kapni valamilyen olcsó hotelben, ami szintén a kommunisták realitásérzékét dicséri.

Ez már nem a háromhatvanas kenyér időszaka, a nyolcvanas évek hiperinflációja zajlik éppen a szemünk előtt.

A Halász Péter-féle kísérleti színházmozgalom nem valószínű, hogy bejutott a televízióba, még egy inzert erejéig sem, őket keményen üldözték. De akkor mégis mi lehet e kép története?

Az orosz vezetők már a hetvenes években is a kapitalizmusra játszottak - valószínűleg minden magas rangú állami-, párt- és katonai vezető kinézett magának egy-egy tetszetős vagyonelemet a béketábor területén, és legszívesebben rögtön ment is volna érte egy bőröndnyi pénzzel.

Kádár kukásai mindent egy helyre öntöttek, nem válogattak.

A felkelő nap országában gyűlt össze a világ országainak békeszerető közvéleménye.

A címnél többet ehhez a képhez nem lehet hozzátenni írásban...

A kommunisták különösen érzékenyek voltak arra, hogy az általuk a szebb jövőbe vezetendő emberanyag (az úgynevezett társadalom) a lehető legkevésbé sérüljön. Ezért például csak akkor akasztottak, és akkor lövettek a tömegbe, amikor már tényleg nem maradt más megoldás - egyébként még az egyszerű üzemi balesetek elkerüléséért is mindent megtettek.

Sokan hasonlítják Gyurcsány tevékenységét Kádáréhoz - a lelépés is kezd egészen hasonló lenni. Emlékszünk a végjáték miniszterelnöki tülekedésére? Berecz, Fejti, Németh Károly, Németh Miklós - végül az utóbbi lett a befutó. De vajon mi történt azóta Stadinger elvtárssal?

Hát ezek a nemzet tavaszi örömei, nem a zsiráf...

A tévéhíradó kollektívája az Úttörővasúton ünnepelte a Télapót 1981-ben. Megható!

A kommunista rezsim már a nyolcvanas években is megfogalmazta az egészségügy problémáit, de a következő huszonöt év csak arra volt elég a témában, hogy megfogalmazzák a címben idézett mondatot.

Dollárelszámolásban egész jók voltunk, az orosz kivitel pedig drasztikusan csökent. Nem, ez még nem a kilencvenes évek, még mindig Kádár országában járunk, bármilyen meglepő is.

A létező szocializmus szelíd rendőreit valósággal kenyérre lehetett kenni - vagy megkenni. Itt épp az utóbbi történik, a közeg boldogan adta oda még a sapkáját is a csillogó ajándékért cserébe.

Amerika legújabb őrülete, a do-it-yourself nálunk már a hetvenes években nagy divat volt, ebben is lemaradtak a tőkések. A leleményes magyar ember bármiből bármit tudott akkoriban csinálni - igaz, a korszak legnagyobb zsenije, a meggymagos börtönnel fizetett tehetségéért.

Legalábbis így látta Móricka, a szerkesztő a Szabadság téri tévészékházban, a nyolcvanas években. Az évtized végére aztán kiderült, ki nevet a végén.

Az idegenek a hatvanas években százezres nagyságrendben érkeztek a Földre, és gyakorlatilag a bolygó minden pontját ellenőrzés alá vették. Így kell ezt értenünk?

A magunk részéről ehhez a képhez nem is fűznénk hozzá többet.

Ezt az akciót is a puha diktatúra szakemberei találták fel, a mostaniak csak leporolták a hetvenes évek haladó hagyományait. A különbség az, hogy nem háromdimenziós animációkkal hirdették a morális forradalom szükségszerűségét, hanem a Használtcikk Szövetkezet vegyesiparcikk boltjának blokkjával illusztráltak.

Maradjunk egy pillanatra még a fejlett szocialista mezőgazdaságnál: ezt a furcsa képződményt magyar genetikusok hozták létre a hetvenes években. A vizelési ingerét szabályozni képes gyümölcsök előtt óriási távlatok nyíltak akkor, mégis csak a fejlődő országok ismerték fel igazán a technológiában rejlő lehetőségeket. Dollárviszonylatban sajnos nem sikerült számottevő exportot realizálnunk belőle, a tőkések egyfajta fordított Cocom-listát működtettek saját maguk ellen ezen a téren.

A kiváló magyar áruknak nem volt párja a széles nagyvilágban, ezt rögzíti az ábra. Különösen igaz lehetett ez a mezőgazdasági termékekre - ipari-agrár ország voltunk, óriási élelmiszerexporttal. Most viszont mi magunk is csak a chilei cseresznyén, meg a vízízű marokkói paradicsomon nyammoghatunk.

Az az OTP még nem ez az OTP volt, de azt látjuk, hogy a bankok elleni hangulatkeltésben már akkor is jártasak voltak az elvtársak. Kérdés, hogy akkor, ott, a házon belül kinél gyűlt össze az a sok szép Ady.