Inzert

Ilyennek láttuk Bulgáriát a tévében, amikor még nem EU-mintaállam volt, hanem Zsivkov Tódor hitbizománya.

Állítólag komolyan felmerült a hetvenes években, hogy Magyarország új fővárost kapjon a léha, liberális, kozmopolita világváros helyett. Több helyszín is szóba jött, az egyiket meg is szellőztették a tévések.

13, ennyi elég is volt, mindenki tudta, nem kellett több. A Pártkongresszusnál erősebb brand a szocializmusban nem nagyon volt.

A létező szocializmus világszínvonalú játékokat hozott lére, nemcsak szocialista gyerekeknek.

Egy tabló, ami végre kimondja az igazságot: a szocializmusban éppen azok a területek mentek a legjobban, amelyekkel most a legnagyobb baj van, vagy már be is fuccsoltak. Vasút, mezőgazdaság, építőipar, bánya (!!!). Most akkor melyik is a magasabbrendű társadalmi rendszer?

Amikor ezt a térképet rajzolták, Kínát még egymilliárdnál kevesebb ember lakta - de már akkor is jó nagy ország volt, és már akkor is elnyomták a tibetieket. És a viszonyunk hozzájuk már akkor is ellentmondásos volt, csak másképp.

Máig ünneplendő nagy örömöt jelentett az esemény, amikor végre visszacsatolták az NDK-hoz ezt a szegény kis ország-torzszülöttet. Nagyon hülyén nézett ki így magában. De figyeljük csak a tudósító nevét! Egész komplett apákésfiúk-összeesküvést rakunk itt össze mindjárt...

Ennyire túlterheltek voltak a szegény tanácsi dolgozók az átkosnak mondott aranykorban - csodálkozunk, hogy időnként véletlenül kicsúszott egy-két gorombaság belőlük? Ugye nem... És hát valljuk be, most sem mennek ezek a dolgok másképp, ma már a fúrópajzsoknak is engedélyt kell kérniük, hogy megmozdulhassanak.

Igaza volt a minap a Klubrádió pekingi tudósítójának: tényleg jobb egy jó diktatúra, mint egy rossz demokrácia (végülis kit érdekel, hány ember van ártatlanul börtönben, ha tele a hasam).

Fokozottan igaz ez a régi és az új Magyarország viszonyára - mai jeles ünnepünket például csak a rendszerváltás óta kezdték szervezett, szisztematikus tolvajlássá változtatni az ország aktuális vezetői. A régiek bezzeg még krumplilevest kanalaztak a hokedlin üldögélve.

A hetvenes-nyolcvanas években még egyetlen európai ország sem volt elég érett a közös valuta bevezetésére, így jobb híján dollárban adták nekünk kézbe a Párt vezetői háromévente kiváltható valutakeretünket. Kemény ötven dollárt először, majd kicsit többet. Szemét dolog volt ez, na, még így utólag is, pedig innen távolról sok minden megszépül.

Ezért az összecsapott térképért biztosan nem kapta meg a Szocialista Munka Hőse érdemérmet a készítő. Csúnya fércmunka!

A kellemetlen arcú portugál főembert a népképviseleti szerv nagyon határozottan elküldte a picsába; remélem, nincs harag, hogy a klasszikussá vált kiszólást szöveghűen alkalmazzuk egy sokkal régebbi esetre.

Az ifjú kommunista talán éppen Sas József minőségi műsorán kacag, ahol bebizonyosodott, hogy Lenin elvtárs már évtizedekkel előre mindent látott, sőt: le is írta nekünk, mi a helyes teendő.

Igen, úgy látom, nem tévedés, ezt a problémát sem most találták fel - derék kapitalista vendégünket alaposan megkopasztották Kádár pincérei...

Valami ilyesmit illusztrálhatott ez az ábra. Pedig a globális felmelegedésről azidőtájt még csak a Római Klub látomásaiból hallhatunk...

Nem, ez szerencsére nem egy inzert, csak egy plakát, ami a tévés grafikák közé keveredett. Innen gratulálunk a fiataloknak! (Remélem, nem haragszanak meg ránk...)

Néha úgy tűnik, tényleg igaza van a rendszerváltás szkeptikusainak, akik azt mondják: itt semmi nem változott. Valóban, látható, hogy a főváros északi része a hetvenes évek óta ugyanolyan - még a Szigetet sem a kapitalisták találták fel, ott volt az is, a helyén.

Grafikusaink még egy ilyen egyszerű hírt, mint a lottószámhúzás is képesek voltak ízléses és ötletes módon becsomagolni. Egy egész kis történet bontakozik ki előttünk: a szocialista kishivatalnok éppen péntek 13-án nyer egy jókora pénzeszsákot, amit jókora négylevelű lóherével üdvözöl, annak átvételekor.

Halat sem kaptok, csesszétek meg! - kiáltott föl az illetékes a pártközpontban, valamikor a nyolcvanas évek közepén. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy elkúrták, az adósságtenger betakart minket, a fél ország másod-harmadállásban robotolt, hogy megéljen valahogy, eredmény meg sehol. Jött tehát a többlépcsős megszorítás, persze hogy szükség volt minden aranyikrát rakó halra is, bizonyára ezt illusztrálja ez a híradós inzertgrafika is. Szily kollega éhen halt volna, ha akkor vágott volna bele Etetés című könyvébe, vagy a Szálka blogba.

Kitört a háború! - kiáltott fel 75-ben nagyanyám, amikor egymásnak estek a déltengeri szigetország miatt a görögök és a törökök. Két világháborúnyi tapasztalattal nem vitatkozhattam, úgyhogy a magam részéről pokrócok felhasználásával elkészítettem a saját kis bunkeremet az ágy alatt. A térkép körülbelül ezekből a hetekből származik.

Többszörös értelmezési lehetőség: ez a gólya kisbabát is hozhat, meg hírt is, ami meg ugye, ha egybeírnánk, már egy virágot jelentene... erre mondták, hogy a kultúra munkásai a sorok közt, több értelmű megfogalmazásokkal üzentek a társadalomnak a Kádár-rendszer legsötétebb éveiben arról, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Ne csodálkozzunk, hogy a nép viszont nem sokat értett ebből a jelbeszédből.

Ettől a toposztól nem tud szabadulni rajzolónk: már harmadszor adja el ugyanazt a szerkesztőnek...

Ehhez az inzerthez a legmegátalkodottabb komcsivadász sem tudna rendszerellenes megjegyzést fűzni.

Nicsak - a sok olimpiai helyszín közé már a hetvenes években odacsempészte a látnok-grafikus Pekinget!

Komoly, profi fényképezőgép, a digitális korszak előtti időkből. A vasfüggöny és a Cocom-lista sem állhatta útját terjedésének.