Inzert

Ez aztán egy igazi képrejtvény, turizmus tárgykörben. Nem a Fülesből való, ez egészen biztos: ez is tévés inzert volt.

Hosszas küzdelem után végül 1985-ben készültünk győzelmet aratni az alkohol felett. Mivel Gorbacsov elvtárs is sikert aratott kőkemény módszereivel, nálunk is hasonló intézkedéscsomagot készítettek elő az illetékesek. A rendszerváltás mámora (értik, ugye...) azonban közbeszólt.

A gyűjtögető fűtő az valami olyasmi lehetett, mint a meggymagos ember; egy gyanús elem, aki önmaga akar gondoskodni a sorsáról, tehát a nép ellenségeként kell ábrázolni. A jó elvtárs ezzel szemben rábízza az államra az életét, mert ott jobb kezekben van az.

Emlékszünk még Grósz elvtársra, aki rendre a tolarencia szükségességéről értekezett? Lehet, hogy éppen egy ilyen eszmefuttatást illusztráltak ezzel a képpel.

Adósságprobléma pedig nem volt, a tévé is bemondta. A dollárban és a rubelben mért tartozásunk ugyanis folyamatosan csökkent, míg végül a rendszerváltásra elérte a 20 milliárd dollárt, ami nyilvánvalóan a negyven év legalacsonyabb értéke volt.

Ritkán járt a Szabadság téri tévészékházban olyan illusztis személyiség, mint a nagy Nyikolaj Tyihonov. A Google szerint ezen a néven egy költőt és egy szovjet miniszterelnököt is ismerhettünk, vajon melyikük lehetett az?

A hetvenes években még a globális hitelválság sem fogott rajtunk - nem nagyon voltak ugyanis bankok. Ment a zsozsó a malacperselybe, ott pedig nincsenek derivatívok, és hedge fundok sem jönnek be a képbe. Amit oda betettünk, az ott volt, pont.

Van mire büszkének lennünk: új fóliasátorgyártó üzemet adtak át Taktaszadán - valahogy így szólna ma a korszerű headline egy hasonló reklámhoz. Az iparosítás, a modernizáció a baloldal kedvenc témája volt, és az is maradt. Csak közben valahogy sose jutottunk közelebb a fejlettebb világhoz.

Mexikóból pókokat csempésztek a Ford autóiba, ezt értjük.

Aki még nem élt akkor, a Bűvös Szakácsból megtudhatja, hogy milyen színvonalú volt az elvtársak alatt a vendéglátóipar. Simán megtörténtek például ilyen - sőt! ennél cifrább - esetek, amit itt például a grafikus megörökített.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik rendszerben voltak brutálisabbak a zsaruk - mindenesetre a hetvenes években már nem okoztak senkinek maradandó testi károsodást. (Vagy legalábbis nem tudunk róla.) Ehelyett begyűjtötték a piásokat, és bezsuppolták őket a munkahelyekre, a folyamatról ez a dokumentumértékű ábrázolás is tanúskodik.

A felelősséget hárítgatják egymásra az illetékes elvtársak, vagy csak a körbetartozásnak nevezett kapitalista jelenség 0.1-es verzióját gyakorolják - mindenki döntse el maga.

Az autópályaépítés a szocializmus nemzetküzi hírű sikerágazata volt, bár akkor még sikerült völgyhidak, meg búzamezők alatt beomló alagutak nélkül megúsznunk. A Fidesz bezzeg nem épített egyet se.

Hát így képzelték el valahogy Brezsnyev elvtársék a modernizációt, ezt nyomták le a testvéri országok helytartói révén Kelet-Európa torkán. Közben a valóság: a személyi számítógépek többszáz százalékos büntetővámmal sújtása, máshol (az NDK-ban) a videómagnók teljes betiltása, közben pedig ipari kémkedés, szabadalomlopás állami felhatalmazással - a hadiipar számára.

A ciklus második része, itt már explicit módon előkerül a szerelmi vonal, úgyhogy a tegnapi kritikusok jobb, ha magukba szállnak: a két úriember között gyengéd szálak fűződnek, ez nem vita kérdése. Csak most éppen rosszban vannak.

Egy csattanós válasz azoknak, akik népünkben csak a homofóbot, az árpádsávost látják: a nyolcvanas évek elején rajzolt aranyos grafikának több olvasata is lehet, de egyik sem kirekesztő.

Igen, ilyen jó világ volt nálunk a hetvenes években, hogy ilyen kevés pénzzel is meg lehetett vesztegetni főtisztviselőket. És még a módját is megadták, nem úgy, mint ma: helyes kis postászsákba csomagolták a járandóságot. Ma pedig mindenféle dokumentumokról pusmognak virágnyelven...

Na ez volt a proletárdiktatúra lényege: a svájcisapkás munkás kiszállt a vadonatúj kocsiból, természetesen egy finom öltönyben, és szórta a pénzt. Megtehette, futotta rá - Kádárék nem engedték, hogy az életszínvonal hanyatlásnak induljon.

Vajon mi lehetett az a téma, ami közös nevezőre hozhatta ezt a két, egymástól igen távol álló élőlénycsoportot? Talán a víz, vagy annak hiánya? A diktatúra szerkesztőinek gondolkodása kifürkészhetetlen...

A munkával már akkor is hadilábon álltunk: bár teljes foglalkoztatottság volt, a termelékenység, úgy tűnik, mégis csökkent...

Így nézett ki a lefedettségi térkép Magyarországon a hetvenes években. Nem, persze, hogy nem a 3G-s, vagy a GSM-es: az mr2 előtti Petőfi Rádióé.

A termelési eredményeket még a kocsma falára is felírták, hadd szembesüljenek a dolgozók még lerészegedés közben is önnön nagyságukkal vagy balfaszságukkal. Itt most éppen erős bukóban van az üzem, úgy néz ki, és ettől a hangulat sem olyan fergeteges.

Túlstilizált konyhai eszköz Kádár bendősoviniszta népének. Ilyenben készülhetett a korszak gasztronómiájának non plus ultrája, a krumplileves.

A komenisták nemzetárulásban mindig nagyok voltak: a Magyar Televízióban például elkészült egy titkos terv az ország további csonkolására, amit még azelőtt végre kellett volna hajtani, hogy végleg a Szovjetunióhoz csatolnak bennünket.

A fenti szomorú tábla szerint 1984-ben legalább volt népgazdaság. Néhány évvel később aztán az is elhunyt.